Elite lakópark
2008. január
A miskolci Avas hegy keleti, társasházas részén már nem sok üres telek van. Ezek egyikére szeretett volna lakóparkot építeni egy amerikai befektető. A tervező Papp László és Szamosi Endre volt. Én 2007 novemberében kerültem képbe, amikor tervtanácsra kellett látványterveket készíteni. Ekkor még két tervezőgárda dolgozott a terveken. Szeptemberben kapcsolódtam be újra a munkába, ekkor dőlt el ugyanis, hogy az engedélyezési és a kiviteli terveket a két csapat közül ki fogja készíteni. Szerencsére ránk esett a választás, így nekiláttunk az engedélyezési tervek kidolgozásának. Bevontam Somorácz György barátomat is, az itt látható látványterveket ő készítette. Sajnos azonban 2008 januárjában a beruházó „bizonytalan időre” elhalasztotta a projektet. Nemrég arra jártam, kint volt a telken az eladó tábla…



