Informatika-épület
2007. november
A Hadas Műteremben készült ez a terv. A Miskolci Egyetem felújítási pénzekre pályázott, és a pályázat mellékleteként elvi építési engedélyt kellett csatolni. Több épülettel is foglalkozott az iroda, én az informatikai épületet választottam (többek között azért, mert az öcsém ide jár). Az idő annyira szűkös volt, hogy a főnöktől – Rudolf Mihálytól – gyakorlatilag szabad kezet kaptam. A meglévő épület nem túl kvalitásos, sima univáz-paneles jószág; építész közreműködése nélkül épült annak idején. Kissé ellentmondásosnak tartottam, hogy pont az informatika legyen egy ilyen jellegtelen épületben, ezért eléggé merészen átterveztem. Passzív – vagy legalábbis részben passzív – házat szerettünk volna kialakítani, ezért jóformán az egész épület köré egy köpenyfalat húztunk, így kialakult egy puffer-tér. Építészetileg is próbáltam megformálni ezt a köpenyfalat, kicsit megmozgattam az árnyékolóelemek síkját, illetve a főhomlokzatra elsőre kicsit brutálisnak tűnő, de nekem tetsző hatalmas piros lamellákat tettem (én csak processzorhűtő-motívumnak neveztem őket). A bejárat fölé növényekkel befuttatott drótháló feszül, ennek az ötletét nem a kormányzati negyed terve adta, hanem egy Jean Nouvel-épület, amit még 1999-ben láttam Lille-ben, és elhatároztam, hogy egyszer ezt a dolgot én is elsütöm valahol.
A belsőt még jobban átalakította a tervem: szó szerint kibeleztem az épületet. Eltávolítottam középen a födémeket (a gerendák maradtak), így létrejött egy tágas aula, ahova bekerült egy látványlift, hidak, ücsörgőhelyek, és hátra a (színes) vizesblokkok. Kicsit aggódva vittük el az egyetem és a kar vezetőinek bemutatni a merész tervet, de szerencsére sikert aratott. Remélhetőleg meg is fog valósulni, ha nem is pont így, de legalább hasonló módon.



