A lillafüredi kisvasút

2007. február


A lillafüredi kisvasúthoz két helyre is készítettünk a Hadas Műteremben vázlat ill. tanulmánytervet. A lillafüredi állomás esetében a Mikulásvonat üzemeltetője keresett meg, hogy a perontetőt meg kellene hosszabbítani, hogy a rendezvényeket rossz időben is meg lehessen tartani. Ehhez elkészítettük az engedélyezési tervet is (sajnos szinte az összes közmű ott megy át, ami nem kis problémát okozott).
Ennél valamivel érdekesebb a diósgyőri végállomás ügye. Felmerült a város részéről, hogy kellene egy nagy parkoló Diósgyőrbe a rendezvények kiszolgálására. A legközelebbi beépítetlen terület a Tatárdombon van, a Shinwával szemben.
Kézenfekvőnek tűnt az ötlet, hogy akkor ide egy új csomópontot lehetne csinálni: leparkol az ember, elmegy a várba, felmegy a Bükkbe (a kohász-út – kék kereszt turistajelzés, Miskolc-Salgótarján – ott megy el a terület mellett), felszáll a kisvasútra. Ez utóbbi nem is lenne akkora beavatkozás, mint amilyennek tűnik: régen is eljött eddig a kisvasút vonala. Bejártuk a területet, és sehol sincs semmi a nyomvonalra ráépítve, sőt, a Szinva hídja is megvan még. Ez a projekt sajnos egyelőre csak a tanulmányterv-stádiumig jutott el.