Ózdi Olvasó Egylet székháza
2006. februárEbben a munkában is a Hadas Műterem munkatársaként vettem részt, Rudolf Mihály keze alatt. Az épületet eredetileg Marschalkó Béla tervezte a ‘20-as években. Impozáns méretű, berendezésű, felszereltségű volt a maga idejében. Sajnos mára eredeti fénye eléggé megkopott, nem utolsósorban a ‘60-as és a ‘80-as években történt “rekonstrukció”-nak nevezett átalakítások miatt. Amikor megkaptuk a munkát, már közel egy évtizede üresen állt, és ez látszott is rajta. A felmérése hónapokig tartott, még úgy is, hogy az utolsó előtti rekonstrukció tervei nagyrészt rendelkezésünkre álltak. A pincével kezdtük tél végén, ott még megfagytunk, a padlásra nyár elejére értünk, ott már megsültünk. A padlás felmérése-felrajzolása különösen nagy kihívás volt, annak idején egy kisebb erdőt ki kellett vágni az impozáns méretű ácsszerkezethez.
A felújítás tervezésénél figyelembe kellett venni, hogy a rendelkezésre álló források szűkösek (pályázati pénzből finanszírozta a város a projektet).
A kivitelezés 2006. őszén kezdődött el, a kész épületet 2007. nyarán adta át a kulturális miniszter.
A felújítás 2010-ben ICOMOS-díjat kapott.
Az Építészfórum cikke a felújításról, az én fotóimmal:
http://epiteszforum.hu/node/8204
Innen letölthető egy rövid tanulmány, amit a BME Műemlékvédelem Szakmérnöki képzésére írtam:
http://www.terve.hu/epiteszet/szakmernoki/ozdi_olvasohaz2.pdf




