Avasi Gimnázium pályázat
2005. április2005 áprilisában a Hadas Műtermet meghívták, hogy vegyen részt az Avasi Gimnázium bővítésére kiírt meghívásos tervpályázaton. Én itt érettségiztem, így a főnök (Rudolf Mihály) rám bízta a tervek elkészítését, és mivel ő eléggé elfoglalt, jóformán szabad kezet kaptam. A feladat a következő volt: egy új szárny felépítése, amiben sima tantermek mellett helyet kap egy zeneterem, egy rajzterem, egy színházterem és egy könyvtár; utóbbi kettő úgy, hogy ne csak az iskolások, hanem a nagyközönség is használhassa, nyári időszakban is. Ezen kívül el kellett még helyezni két tanárlakást is.
Én az alsó részre tettem az új szárnyat, és inkább a szemben lévő jezsuita gimnáziumot tekintettem igazodási pontnak (Ferencz István terve), mint a meglévő gimnáziumépületet.
Sajnos a zsűri úgy ítélte meg, hogy az épületem túlzottan kitakarja a meglévő épületet (szándékosan egyébként), így nem nyertünk.
(A fenti panorámakép a gimnázium honlapjáról származik.)






